Bemutatkozás
A kezdetek
1979. májusában alakult a cég, persze nem a mai formájában. A cég története három szakaszra bontható. Az első időszakban ( 1979 – 1991 ) az autószerelői mestervizsgával is rendelkező Hatvani Gedeon cégtulajdonos az Attila úti szülői házban kialakított műhelyben kezdte a tevékenységet. Eleinte újrafutózott gumiabrocsokat forgalmazott a cég, ugyanis abban az időben csakis állami vállalatok forgalmaztak és forgalmazhattak új gumiabroncsokat. Később aztán – a 80-as évek második felétől – lehetőség volt már az új gumiabroncsok forgalmazására, így ez is felkerült a cég palettájára. Ahogy nőtt a forgalom, úgy nőtt az igény egy nagyobb, korszerűbb műhely iránt, ezért 1991-ben az Attila úti műhelyből új helyre, az Újlak utcába költözött a cég. Az új műhelyben nagyobb helyen és korszerűbb gépekkel lehetett dolgozni, valamint itt már helyet kapott a gépkocsimosó is. A gumiabroncsok forgalmazása és javítása mellett itt már lehetőség volt kisebb javítások elvégzésére is, valamint elkezdődött a könnyűfém és acél keréktárcsák forgalmazása, javítása és a műszeres futóműbeállítás. Itt lett bevezetve az ügyfelek használaton kívüli abroncsainak, kerekeinek tárolása.
A jelen
A cég 2008-ra azonban kinőtte ezt a telephelyet is, újra költözni kellett. Az új telephely a Mécs László utcában egy korszerű épület, mind technikailag, mind esztétikailag. Az épületben helyet kapott egy 5 állásos általános műhely, ahol a szokásos gumiabroncs munkálatokon kívül immáron fő tevékenységként foglalkozik a cég általános javítással, karbantartással, fékjavítással, kipufogójavítással, motordiagnosztikával. A karbantartások során Castrol kenőanyagok kerülnek felhasználásra. Mindemellett természetesen továbbra is folyik a gumiabroncsok értékesítése, szerelése, valamint a könnyűfém és acél keréktárcsák forgalmazása, javítása. A műszeres futóműbeállítás továbbra is a legkorszerűbb Beissbarth berendezések segítségével folyik.
Az új telephelyen is folytatódik az ügyfelek használaton kívüli abroncsainak, kerekeinek tárolására.
Természetesen helyet kapott az épületben a autómosó is, ahol egyszerre három gépkocsi takarítását lehet végezni.
kapcsolat

Hatvani Gumiszerviz Kft.
9024 Győr, Mécs L. út 9.

 

Telefon: 06 96 523-020

 

Nyitvatartás:
H-P: 8.00-17.00
SZ: 8.00-12.00

 

Gumihotel
Telefon: 06 96 315-537

 

Autómosó
Telefon: 06 96 523-020